Hol tanuljak, ha programozó szeretnék lenni?

Az elmúlt évek egyik legfelkapottabb szakmája a programozói. Az egyre emelkedő fizetések, a szakmára jellemző innovatív munkakörnyezet (esetenként a home office), a fejlődési lehetőségek és a hosszú távú biztos megélhetés mind-mind egyre vonzóbbá teszi a szoftverfejlesztői pályát.

Sokak számára a home office jelenti a vonzóerőt a programozói szakmában

A programozói terület sokaknak jelenthet új munka -és kitörési lehetőséget, amennyiben képesek és hajlandóak időt szánni, illetve anyagi ráfordítást eszközölni annak érdekében, hogy átképezzék magukat.

A területet jellemző munkaerőhiány miatt egyre változatosabb képzési formák jelennek meg, így aki most szeretne tanulni, számtalan lehetőség közül választhat. A több éves egyetemi képzések mellett egyre népszerűbbek az olyan intenzív tanfolyamok, melyek a képzés elvégzése után azonnali munkalehetőséggel is kecsegtetnek.

Fontos azonban tisztában lenni azzal is, hogy a munkahelyek amellett, hogy időről-időre keresnek kezdő szintű fejlesztőt is, inkább több éves tapasztalattal rendelkező munkavállalókat kívánnak alkalmazni. Így tehát a junior szintű tudással rendelkező és/vagy még képzésben résztvevőknek érdemes a tanulás mellett gyakorlatias tudást kínáló szakmai gyakorlaton is részt venni. Ma már a képzési helyek legtöbbje kapcsolatban áll olyan vállalkozásokkal, amelyek rendelkeznek gyakornoki programmal.

Cégünk, a Precognox több éve indít szakmai gyakornoki programot olyanoknak, akik gyors ütemben szeretnének fejlődni és a későbbiekben is szívesen vállalják a cégnél történő kaposvári munkavégzést. Ennek érdekében több, szakmai képzést indító intézménnyel és vállalkozással alakítottunk ki együttműködést a Dunántúlon.

Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kar

Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar

PTE Karrieriroda

Helixlab Kft. Pécs

A fentieken kívül több, a gyermekkori sajátosságok figyelembevételével kialakított oktatási metódussal rendelkező vállalkozást is támogatunk képzéseik népszerűsítésével.

Digisuli

Logiscool

Természetesen vannak olyanok is, akik előnyben részesítik az otthon is végezhető online tanulást. Erre is van lehetőség, ebben többek között az alábbi oldalak segíthetnek:

Code.org – komplex játékos programozó csomag 4-től akár 18 éves korig

CourseDuck –  informatikai és programozói ingyenes kurzusok, sok kategóriával és hatalmas mennyiségű oktatóanyaggal

San Franciscoból jöttem – Java tanulási lehetőség (alapvetően angolul érdemes tanulni, de akinek az elsőre nehéz, magyarul is tanulhat)

Sololearn – ingyenes oldal számos kurzussal

Scratch – programozz saját interaktív történetet, játékot vagy animációt és oszd meg alkotásaidat másokkal az online közösségben

JetBrains Academy – tanulj programozni alkalmazások létrehozásával

Baranyi László Zsolt – informatikai tesztek és segédletek

 

További online tanulási lehetőségekről szól Fejlődni szeretnék. Hol tanuljak? című cikkünk.

A fenti képzéseken, kurzusokon történő részvétel mellett érdemes ellátogatni a cégek, vállalkozások által szervezett nyílt napokra és pályaválasztást segítő rendezvényekre. Ilyen volt például a Pályaválasztási Meetup, melynek keretében a középiskolásoknak segítettünk, hogy jobban megismerjék szakmánkat és az informatikusi pályát választók egyetemi életét. A rendezvényt minden évben tervezzük megtartani, így a 2020-as esztendőben is meghívjuk majd a pályaválasztás előtt álló középiskolásokat és tanáraikat.

Szakmai gyakornokaink előadása a Pályaválasztási Meetup-on

Mindent egybevetve, érdemes a programozói pályát választani, hiszen rengeteg részterülete van és a szakmában dolgozva mindenki megalapozhatja jövőjét. Az igazán jó tudással rendelkezőket pedig olyan innovatív szoftverfejlesztő cégek várják, mint a Precognox.

Amennyiben szeretnél többet megtudni rólunk, olvasd el a Kik vagyunk? és a Precognox Karrierinformációk bejegyzéseinket is!

Fotó: Pixabay

 

Ha tetszett a cikk kérjük ossza meg másokkal!